„Arra biztatjuk a pártokat és a nőket, hogy tegyék oda magukat” – interjú az Európai Női Lobbi magyar elnökével
This article was originally published on nlc.trend
A közvetlen segítségnyújtás mellett az is nagyon fontos, hogy a nők érdekei a magasabb szinteken is képviselve legyenek, és hogy a döntéshozók igenis foglalkozzanak nőügyekkel, mivel rengeteg olyan kérdés és probléma van, ami még rendezésre vár itthon és európai, vagy akár világszinten is. A nemzetközi nőnap alkalmából beszéltünk az Európai Női Lobbi soros elnökével, Sáfrány Rékával.
Mikor kezdtél el nőjogi kérdésekkel foglalkozni, és hogyan lettél az Európai Női Lobbi elnöke?
Ugyan az első diplomámat az ELTE angol-német szakán szereztem, de már akkor is jártam olyan órákra, ami a nemek közötti egyenlőséggel, vagy a nők elleni erőszakkal foglalkoztak. Majd praktizáló nyelvtanárként is tapasztaltam egy-két visszásságot, egyértelmű volt, hogy Magyarországon még nagyon sok mindent kellene tenni. Ezután mesterfokozatot szerzettem a CEU társadalmi nemek tanulmánya tanszékén, és ugyan a kutatás nagyon érdekelt, az aktivizmus is foglalkoztatott, szerettem volna ezzel főállásban is foglalkozni. Olyan szerencsém volt, hogy el tudtam helyezkedni a Magyarországi Női Alapítványnál, itt volt lehetőség segítségnyújtásra is, de kutatási projekteket is vittem, egyik nagyon fontos kutatásunk például azzal foglalkozott, hogy az elítélt, börtönben élő embereknél a családon belüli erőszak, a partnerbántalmazás mennyire játszott szerepet az életútjukban. Mindeközben alakult egy ernyőszervezet, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, ami a különböző nőjogi szervezetekhez fordulók problémáit és érdekeit igyekszik képviselni, megjeleníteni magyar és európai szinten is a meglévő emberjogi normák szerint. Magyarország is tagja több egyezménynek, ami releváns lehet, most elsősorban az ENSZ CEDAW, vagyis a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményre gondolok, de más olyan női és gyermekjogi megállapodások is vannak, amire lehet hivatkozni, hogy amihez tartani kellene magunkat, ebben próbáljuk motiválni az államot. De visszatérve az elnökséghez, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség 2004 óta tagja az Európai Női Lobbinak, ahol kétéves ciklusokban lehet jelentkezni vezetői pozícióba, tavaly pedig úgy alakult, hogy én is jelentkeztem, és az, hogy megválasztottak, az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ami életemben ért.
Miből áll a munkád, milyen feladataid vannak elnökként?
Az elnök egy héttagú vezetői bizottság élén áll, a mi felelősségünk a legnagyobb ebben a szervezetben, ha nyilvános üzenetekről, témákról kell dönteni. Ügyelünk arra, hogy minél szélesebb körben bevonjuk a tagok nézőpontjait, majd megpróbáljuk ezeket megjeleníteni az európai döntéshozók felé. Nemrég egyébként az ukrán női szervezetek képviselőivel volt egy zártkörű megbeszélésünk, és az ő üzeneteiket, kívánságaikat próbáljuk eljuttatni most a megfelelő helyekre. Az elnökségi poszt persze mindeközben rengeteg olyan feladattal is jár, amire kevésbé voltam felkészülve.
Mit mutatott meg a szomszédban zajló háború a nők helyzetéről? Miről számoltak be nektek a helyi nőszervezetek? Hogyan tudunk segíteni az Ukrajnában maradt és az onnan menekülő nőknek?
Egy ilyen konfliktus óriás hatással van a biztonságra, egy háborús helyzetben a családi vagy gondoskodó szerepet nem lehet megnyugtatóan ellátni, hiszen az embereknek az élete forog kockán, a szolgáltatások, mint például az élelmiszer vagy a gyógyszer – korlátozottan vagy egyáltalán nem érhető el, ráadásul pár nappal a háború kezdete után az orosz hadsereg civil célpontokat, például iskolákat és kórházakat is elkezdett támadni. Nyilván egyébként főként nők és gyermekek menekülnek egyelőre az országból, a férfiak ott maradnak védekezni, harcolni. Amire nagyon nagy szükség van, az az, hogy biztosítva legyen a zöld folyosó, amin keresztül Ukrajnába is el lehet juttatni a segítséget, de nagyon nagy a bizonytalanság egyelőre azzal kapcsolatban, hogy ezek célba is érnek. Sajnos nem igazán bízik senki abban, hogy a közeljövőben van esély a békés rendezésre. Amit mi ettől függetlenül alapvetőnek tartanánk, az az, hogy igyekezzenek betartani, kieszközölni azokat a nemzetközi előírásokat, amik a nők és a gyerekek jogait, érdekeit előírják, emellett fontosnak tartjuk, hogy a nők a tárgyalóasztalnál is kapjanak helyet, vagyis a békedelegációban is legyenek nők, valamint az újjáépítésben is kaphassanak szerepet.
Jövő nyárig tart a mandátumod, mi az, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani ezen idő alatt?
Fontos, hogy az új főtitkár által kialakított rendszer és szervezeti kultúra méltó legyen a szervezethez, szeretnénk, ha egy nagyon feminista, a legfontosabb nőjogi szempontokat egyesítő, sokszínű kultúra és szellemiség alakuljon ki. De ezek belső ügyek. Ami a nyilvános szerepvállalást illeti, az elsődleges feladatunk, hogy az európai döntéshozóknál lobbizunk a női jogok jobb megjelenítéséért, az esélyegyenlőség jobb megvalósulásáért. Vannak olyan témák, amikért régen küzdünk, és amikből vagy lett valami, vagy nem, vagy úgy ment át, ahogyan mi akartunk, van, amikor nagy kompromisszumra van szükség. Ami most nagyon aktuális, az az, hogy az unióban végre felismerték azt, hogy mennyire fontos a nők elleni erőszak ügye. Ugyan ez elsősorban gazdasági unió, ami a munkaügyi viszonyokat próbálja szabályozni. Ha valakinek létbiztonsága, a testi épsége van veszélyben, akkor minden más háttérbe és a munkavégző képessége is veszélybe kerül. Köztudott, hogy az Európa Tanács által jegyzett ún. Isztambuli Egyezményt sajnos nem mindenhol ratifikálták, de pont most nőnapra várunk egy olyan irányelvjavaslatot, ami ezzel a témával foglalkozik. Egyelőre még keveset lehet tudni róla, de nagyon magasak az elvárásaink, nagyon nagy eredmény lenne, ha érdemben sikerülne előrelépni ebben az ügyben, és egységes védelem illetné meg a bántalmazás áldozatait Európa-szerte.
Milyen kezdeményezéseitek, témáitok voltak még, amiket nem sikerült úgy átvinni, ahogyan szeretettek volna, vagy amelyeknél egyelőre várni kell a komolyabb változásokat?
Szívügyünk volt, hogy anyasággal kapcsolatos jogok, az őket megillető védelem hangsúlyosabban legyen jelen az unióban. Magyarországon eléggé nagylelkű a szabályozás, ami a gyermekgondozási szabadságot illeti, de ez nem mindenhol van így, ezért szerettünk volna egy minimumot meghatározni. Ez nagyon hosszú ideig tartó küzdelem volt, és végül egy, a munka-magánélet egyensúlyra vonatkozó direktíva lett belőle, ami kicsit, 10 napra emelte a férfiaknak járó kötelező gyerekgondozási szabadság mértékét, és ösztönzi a gyerekgondozási szabadság szülők közötti jobb megosztását, ugyanakkor a nőkét például nem emelte annyira, amennyire lehetett volna. Bár mi is nagyon pártoljuk, hogy az apák kivegyék és kivehessék a részüket a gyermekgondozási feladatokból, és örülünk, hogy a neki járó szabadság magasabb lett, a nőkre vonatkozó rész miatt nem vagyunk teljes mértékben elégedettek, a mi standardunkhoz képest ez az előírt időszak rövidebb. De tagállami szinten szerencsére lehetséges növelni ezt az időszakot. Ami még nem annyira ment át, de úgy tűnik, hogy áttörés lehet benne, az a női és férfi vezetők arányának javítása a nagyvállalatoknál. Ami fontos téma, és amiben szintén várhatóak fejlemények, az a bérek átláthatósága. Az Európai Unióban régóta jelenlévő alapelv, hogy egyenlő értékű munkáért egyenlő bér járjon, de ezt egyszerűen lehetetlenség megvalósítani, nagyon nagy az ellenállás. Ugyan várható egy irányelv, viszont elég komoly problémák vannak vele, nagyon sok kivétel van, szinte csak a nagy cégeknél lehetne átláthatóság, ráadásul a szakszervezetekkel való viszony nincs egyértelműen, megnyugtatóan rendezve.
A gender pay gap, vagyis a nemek közötti fizetésbeli különbségek valóban elég megosztó téma. Kedvenc érvem: ilyen nincs, mert ha a nőknek tényleg kevesebb bért kellene fizetni, akkor a cégvezetők a költséghatékonyság miatt csak nőket alkalmaznának.
Alapvetően nem csak egy cégen vagy akár szektoron belül kell nézni a különbségeket, a horizontális szegregáció az, ami igazán érdekes. Az inkább a nők és az inkább férfiak által végzett munkák sokszor válnak el egymástól, és azt mondják, hogy minél több nő áramlik egy adott jellegű területre, vagyis az úgymond elnőiesedik, az a bérek csökkentésével vagy nem kellő mértékű növekedésével jár. Az az igazság, hogy nem értékelik a nők által végzett munkákat, legyen szó akár az egészségügyről, akár az oktatásról, akár a kiskereskedelemről, ezt pedig semmi nem magyarázza, kivéve az, hogy a gazdaságban egyszerűen más fontosságot tulajdonítanak neki, emiatt lehet, hogy mondjuk az IT-szektorban nincsenek olyan óriási különbségek a bérezésben. Kérdem én, a következő generáció nevelése vagy az egészségügy nem fontos? De, a világjárvány ezt azért elég jól megmutatta. Mindeközben persze azt is, hogy bizonyos szerepekben a nők természetesnek vannak véve, és a végkimerülésig túlhajtották magukat a járvány alatt, és nemcsak az állásukban, hanem a láthatatlan, vagyis az gondoskodó munkájukban is, miközben ez nem járt külön kompenzációval.
Hozott azért valamilyen pozitív változást a járvány?
Nagyon fontos volt, hogy miként reagáltak egyes országokban erre, Romániában például a nők elmehettek szabadságra, ahol megkaphatták a fizetésük 75 százalékát. Egy csomó nőnek nem volt alternatíva a távmunka, mert nem olyan munkaköre volt, de ezzel azt is elismerték, hogy nehéz teljes értékű munkát végezni távmunkában, miközben minden a nyakába szakad. Minden tanulmány azt mutatta, hogy a hagyományos nemi szerepek folytán a nőkre hárult a háztartási munka része, valamint a gyerekek nevelése, oktatása, ők voltak azok, akik lemondtak a fizetett munkájukról vagy többet vállaltak a munkájuk mellett, ráadásul nekik nehezebb volt utána visszatérni a munkaerőpiacra. Ez nagyon nagy nyomást helyezett rájuk. Emellett több kutatás is született arról, hogy a járvány, főleg a karanténidőszak alatt megnőtt a családon belüli erőszak aránya, a bántalmazók ugyanis tudatában voltak annak, hogy számonkérhetőség és segítségnyújtás lehetőségei beszűkültek.
A bántalmazásról szóló diskurzusokban gyakran felmerül, hogy nemcsak nők lehetnek áldozatok. Lehet általánosan képviselni az áldozatok érdekeit?
Nőjogi szervezetként mi ezek védelmét tartjuk elsődleges feladatunknak, de a nők nem élnek burokban, nem cél, hogy elszigetelődjenek. Egy nőt a családjának kontextusában is fontos nézni, ennek fontos eleme az, hogy a gyerekeikkel egy egységként tekintsünk rájuk, például az erőszak gyerekkel szemben vagy az anyjával szemben elkövetett erőszak mindkettőjüket traumatizálja, elsősorban tehát a nők és gyermekeik érdekeit képviseljük. Ők maguk vagy segítő ismerőseik, családtagjaik is kaphatnak megfelelő segítséget, eligazítást, amit a szervezetek online felületein vagy telefonos segélyvonalaikon érhetnek el.
Vannak-e generációs különbségek abban, hogy a nemi egyenlőtlenségek, a diszkrimináció milyen formában jelentkezik?
Tévedés azt gondolni, hogy az internetes vagy online bántalmazás csak a fiatalokat érinti. Az idősebbeknél egy bántalmazó partner vagy családtag például korlátozhatja a hozzáférést az internethez vagy a mobiltelefonhoz. Mindkettőre a szabadság egyik eszközeként tekintünk, miközben lehet egyfajta póráz is, valami, ami még jobban hozzáláncol valakit a bántalmazójához, ilyen visszaélés persze nemcsak idősekkel, hanem fiatalokkal szemben is előfordulhat. Ne feledjük, a bántalmazás az élet minden területére kiterjedhet és ki is terjed, nemcsak fizikai, szexuális vagy lelki formája létezik, lehet gazdasági is, vagyis ha valaki a másiknak a gazdasági függetlenségét korlátozza.
Amiről szinte minden generációnak van tapasztalata, amivel mindenki találkozott, nagyanyáink, anyáink is, az catcalling, vagyis a verbális utcai zaklatás. Néha érdekes elolvasni, hogy egy, a témáról íródott cikknél milyen kommentek születnek, van, aki szerint ezt bóknak kellene felfogni.
Igen, ez nem új keletű dolog, és nem, ez nem bók, hanem az erőszaknak az egyik formája, hiszen az illető akkor is közli, hogyan viszonyul hozzád, amikor te nem akarod, és ha valamit akaratod ellenére tesznek veled, valami mégis megtörténik, az erőszak. Lányaim vannak, és nagyon féltem őket, mert biztosra veszem, hogy ki lesznek ennek téve, ráadásul hiába próbálunk visszaszólni azoknak, akik megjegyzést tesznek, füttyögőknek, igazán semmivel nem lehet leszerelni őket. Sajnos az erőszakos szexualitás jelen van a mindennapjainkban, ami nagyon káros azokra is, akik rendszeresen fogyasztanak pornográfiát, és persze hatással lehet a párkapcsolataikra is.
Többek szerint már azoknál a fiataloknál is tapasztalható, akik éppen csak most kezdenek szexuális életet élni, a pornófilmekben látottakat igyekeznek reprodukálni az együttlétek során, de onnan nagyon káros mintákat is átvehetnek.
Amit mi támogatunk, az egyenlőségen alapuló szexuális kapcsolat, és ennek minden szinten meg kell jelennie, úgy gondoljuk, hogy senkinek sincs joga mást szexuális céllal kizsákmányolni. Márpedig mind a prostitúció, mind pedig az az iránti keresletet növelni hivatott pornográfia a nőkkel szembeni szexuális célú kizsákmányoláson alapul. Hogy egy társadalomban mennyire egészséges az, hogy mi a vélekedés a nemek közötti viszonyokról, azt jól mutatja, hogy hogyan áll a hozzá a prostitúcióhoz és minden ehhez kapcsolható jelenséghez.
Mi a helyzet az olyan szolgáltatásokkal mint mondjuk az OnlyFans, amiről sokan azt gondolják, hogy az ott szexuális, intim tartalmat kínáló felhasználókat biztosan nem kényszerítette senki sem arra, hogy így keressenek pénzt, ez az ő saját, szuverén döntésük volt?
Minden olyan szolgáltatónál, ahol önkéntesnek tűnhet a részvétel, azt gondolnánk, ez egy jó kereseti lehetőség, ugyanakkor érdemes utánanézni, hogy mi van a háttérben, ugyanis több kutatás született arról, hogy nem teljesen igaz ez, hogy ezek az emberek nincsenek kiszolgáltatva valakinek, hogy maguknak keresik a pénzt, ez is jelenség a prostitúciós kizsákmányolás malmára hajthatja a vizet. Utóbbi óriási iparágat jelent, hiszen mondjuk ha fegyver- vagy drogkereskedő vagy, akkor csak egyszer van hasznod abból, amit eladsz, a nők teste a kizsákmányolóik szempontjából újból és újból felhasználható, és ezzel nemcsak a strici jár jól, mások is hasznot tudnak húzni a prostitúcióból, a pornóból, például akik bérbe adják a lakásaikat, illetve azokban az országokban, ahol ez legalizálva van, ott az államnak is van bevétele a beszedett adókból. Mi a prostitúció minden formáját elítéljük, ezt nem lehet igazán tisztán csinálni, de úgy véljük, ezért nem a nőket kellene büntetni, az északi-modell, vagyis az, hogy a klienst vonják felelősségre, úgy tűnik, a leghatékonyabb eszköz ennek visszaszorítására.
Néhány nappal ezelőtt volt egy program, aminek a témája az volt, hogy mit kínálnak a pártok a női választóknak 2022-ben. Nos, mit kínálnak, hogyan látod az aktuálpolitikai helyzetet?
Annak, hogy ellenzéki pártok összefogtak, még nem látszik a végeredménye, de dicséretes, hogy készítettek egy külön nőprogramot. Szerintem fontos, hogy egy ilyen program a nőket a maguk sokszínűségében szólítsa meg, szem előtt tartva, hogy nemcsak az élethelyzet, hanem az életciklus szempontjából is mások az igényeik, és azt is el kell ismerni, hogy nem minden nőnek lehet gyereke, vagy akar gyereket, vagyis az a személet, ami csak a családi vagy anyai szerepbe szorítja az nőket, az sincs rendben. Emellett nagyon fontos, az, hogy nők és férfiak egyenlő mértékűen legyenek jelen minden területen a magánélettel kezdve a közéletig. Kell, hogy legyen egy minimuma annak, ami alá nem mehet a nők képviselete, hiszen a társadalom nőkből és férfiakból áll, a demokráciának egyik alapja kellene lenne, hogy a két nem közel egyenlően van reprezentálva.
A kvótarendszernek vannak kritikusai, mivel tudnád őket meggyőzni arról, hogy ilyen intézkedésekre igenis szükség van?
A nőknek sokkal nagyobb számban kellene jelen lennie a közéletben annál fogva, hogy milyen arányban részei a társadalomnak. A kvóta segíti a belépést, és már csak olyan szempontból kedvező, hogy elgondolkodtatja az embereket arról, hogy olyan férfiaknak és nőknek érdemes politikai posztokért indulni, akik erre alkalmasak, egyfajta felülvizsgálatot biztosít. Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy a politikában résztvevő férfiak minden esetben alkalmasak erre, és ha a nőktől elvárják, hogy rátermettek és képzettek legyenek, akkor a férfiaktól is jobban el kellene ezt várni.
Mely társadalmi csoportok azok, amelyek különösen ki vannak téve a hátrányos megkülönböztetésnek, ahol a nemi egyenlőtlenségek a legjobban kiütköznek?
Aki egy eleve hátrányos helyzetű, a szegénységnek jobban kitett csoportból származik, és ilyen szempontból a roma nőknél csapódnak le ezek a problémák a leginkább, legyen szó akár az oktatásról, akár a munkaerőpiacról, az egészségügyi, különösen a szülészeti ellátásról, illetve ha erőszak áldozatai lesznek, akkor az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésnél. Emellett a diszkriminációnak vagy erőszaknak való kitettség is kimutathatóan magasabb a fogyatékkal élő nők körében is, de emellett számos olyan tényező van még, ami miatt nehezebb helyzetbe kerül egy nő, ilyen például, ha egyedülálló anyaként neveli a gyermekét, ha fogyatékossággal élő gyermeke születik, ha idősebb rokonáról kell gondoskodnia. Sajnos nincsen rendesen megfizetve az otthonápolás, főleg, ha idősekről van szó. Alapvetően elmondható, hogy a nőknél a hagyományos nemi szerepek miatt nagyobb a kockázata annak, hogy kiszolgáltatottá válnak, ezért is van szükség nagyobb védelemre az esetükben. Ehhez pedig nagy szükség van egy holisztikus szemléletre, a nőket a sokszínűségében látó politikára, hogy mindenki méltóságára és jólétére oda lehessen figyelni, például a gazdaságot úgy kellene irányítani, hogy ne azok kapjanak még nagyobb támogatást, akik amúgy is ki tudják fizetni a lakásfelújítást vagy az új autót, hanem azok, akiknek erre nincs lehetősége.
Végül az utolsó kérdés. Mit üzennél nők napja alkalmából? Mit tartasz fontosnak hangsúlyozni?
Ami szerintem az idei nőnapot meghatározza, az egyrészt a békevágy, még erősebben meg kell mutatni, hogy az emberi összekapcsolódás mennyire fontos, másrészt a közelgő választás. Mi minden választás előtt, most is arra biztatjuk a pártokat és a nőket, hogy tegyék oda magukat. Menthetetlenül optimisták vagyunk, nem győzünk hinni abban, hogy ezen szavaink meghallgatásra találnak. Ez egy lehetőség arra, hogy a pártok megmutassák, hogy a nők mire számíthatnak, a nőknek pedig arra, hogy éljenek demokratikus jogukkal, és elmenjenek szavazni. A pártoktól maximálisan elvárjuk, hogy foglalkozzanak nőügyekkel, hiszen nők nélkül nem lenne emberiség, nélkülük nem működne a világ, a nőknek pedig azt tudjuk mondani, igenis legyen a politikáról véleményük, jól válasszák meg, kire szavaznak.
